kisfiú

kergetőzöm egy kisfiúval. sőt, inkább kerget egy kisfiú. egyre gyorsabban szaladunk, talpaimat szúrják fűszálak száraz csonkjai. a kisfiú ott szalad már a nyomomban, egyetlen karnyújtásnyira van. dalszövegeket ismételget, egyre hangosabban. már-már ordít, én meg próbálom távol tartani magamtól. megfogom a kezeit, megszorítom - az egész karja forogni kezd körbe-körbe. szaladunk tovább.

félek ettől a kisfiútól.

05.17

álmomban valaki megsíratott, és arra ébredtem, hogy a könnyeim hűvösebbek az arcomnál.

tükör

egymással szemben állunk, mellettünk egy mozgólépcső, körülöttünk morajló embertömeg. beszélgetni próbálunk, de ehelyett tökéletes szinkronizálással egymás szavait ejtjük ki. tükörszimmetria az összes gesztusunk. egyszerűen nem tudunk kilépni ebből a groteszk “beszélgetésből”. akaratunkon kívül mindent megismétlünk, amit a másik tesz.

egy tükrözött kacsintás és egy balkezes integetés után egyszerre hátat fordítunk egymásnak.

maszk

Házibuli, régi ismerősök. Egy nagy bársonykanapén ülünk egy páran, mindenki kérdez tőlem valamit. Válaszolni akarok, de nem tudom megmozdítani a számat. Egyik kérdés másikat követi, de az arcizmaim nem engedelmeskednek. Hallgatok. A többiek meg nem értik, miért.

levendula

amit igazán mélyre elások, az felsír az álmaimban.
tavasszi hajnallá változik és egész nap illatával kísért.

a nevetés és a felejtés könyve

kunderát parafrazálva:

maga az élet nem más, mint egy állandó harc az emberek füleiért - minden párbeszéd arról szól, hogy egymást félbeszakítjuk, megpróbáljuk "überelni" a másik kijelentéseit, tapasztalatait, poénjait. "ez pont olyan, mint...", "ez szakasztott ugy hangzik, mint amikor..."

mi van akkor, ha én hallgatni szeretek?

kettő

1. háborús filmet álmodtam - fekete hadifogoly voltam. megszöktem a fogságból és hegyen-völgyön át hazamenekültem. még mielőtt elérhettem volna a házam rácsozott ablakaiból kikandikáló gyermekeim kezeit, elkapott az ellenség.
ebben a pillanatban a "képernyőn" megjelent az a szó, hogy "FIN" és felgördült a stáblista.

2. nagyapámmal kártyázunk. hirtelen elered az eső és a házból nézzük végig, amint a kertben tanyázó sátras cigányok behúzódnak szekereikbe .

átkok és ébredések

ébredés után:
egy barátságos sziára válaszolok, s végre elkezdünk beszélgetni.
pár percen belül megtörik az átok, az egy évnél is hosszasabb hallgatás.
akcentusok, régiók, közös ismerősök... egy mosoly - nem kell kimondani, mindketten értjük.

félelmetes a tökéletesség. ő meg igencsak emberi.

"Titkom virága"

zuhanás

csendes hajnal, hárman sétálunk hazafele egy kék macskaköves úton. valahol a távolban fura zúgást hallunk, nagyon mély, egyre erősödő hangokat. pár pillanaton belül a zaj már elviselhetetlenné válik.
félelem, sikítozás. beszaladunk egy lépcsőházba.
hirtelen mindent beborítanak a lángok, alig tudunk kiszabadulni a tűzgyűrűből. körülöttünk a lezuhant repülő utasai jajveszékelnek.
szaladunk, amilyen gyorsan csak bírunk.

rengetegszer álmodom, hogy repülő zuhan le mellettem.
lehet, mégis vonattal kellene bécsbe menni... még van 29 napom eldönteni

úton

"engem csak az őrültek érdekelnek:
azok, akik őrültül szeretnek élni, és őrültül szeretnek beszélni, akik sóvárognak a megváltás után és mindent egyszerre akarnak, akik sohasem ásítoznak és nem mondanak közhelyeket, hanem egyre égnek, égnek, mint a meseszép, sárga petárda, amely robbanáskor ezernyi szikrát szór az égre"

(Jack Kerouac)

álom

egyes álmokat nem lehet egyszerűen leírni. drimsnek jól szokott ez sikerülni, nekem még egy keveset gyakorolni kell hozzá.

megint szerelmes voltam álmomban, méghozzá egyszerre három pasasba -
valahogy tökéletesen kiegészítették egymást, olyannyia, hogy egymás nélkül csorba és kicsit ügyetlen volt mindenik.

a másik nő

lassan, édesen pihegve alszik. tejfehér bőrén rózsaszín álomfoszlányok kergetőznek, álomszuszék mosoly rejtőzik csábosan ívet ajkain. kaméliás hölgy-fodraiba gubancolódnak gondolataim. ijesztően szép ez a lány, órákon át tudnám csodálni mámorító alabástrom-mozdulatlanságát.
egyszer vele álmodtam. velük, róluk, kettőjükről.

kicsit félek tőle, s azt hiszem, ezt ő is tudja.
megmodzul, rámmosolyog, visszamosolygok rá.
nem is sejti, mennyire megbántott valamikor.

számít ez egyáltalán?