Vonaton

Rettegve szálltam fel a vonatra,
mint ki maga elől menekül -
lopózva, csendben, tapogatva
minden zugot maga körül -

hátha az éj bújt meg benne,
vagy netán egy gyáva emlék
piheg magában, szenderegve.
Mennék. Mennék. Visszamennék.

Ősz idegenben

bőrödön bandukol az éjszaka:
kutatja az elmúlt nyár nyomát.
Kicsit elmereng térded hajlatában,
árnyékos völgyben,
hol nemrég még láva mart utat -
meleg után kutat:
megcsiklintja a hasadat,
nyakadra selymesedik,
verejtékben mossa magát tisztára,
álmot sző pihegő hajszálaidból. 

Ilyenkor, hajnaltájban,
mikor szemed alatt az a három apró ránc pihen,
álmod táncra kél.
Lába földet ér,
felfut a tapétán.
Villámgyorsan, mint egy falon kúszó inda,
s lassan, mint a gondolat,
kiugrik a nyitott ablakon,
belerobban a nyári éjszakába,
ahol nincs fent és lent,
nincs irány, se ok,
se csillag, se mozdulat -
csak egy álom és egy megfagyott pillanat. 
 
hová mennél álomtalanul,
oda, hol már a madár sem jár?
nem látod, az ősz milyen idegen?
nem érzed, mily távol a nyár,
miközben vacogsz, paplan alatt, hidegen?

Felébredsz hirtelen,
s, mint ki soha meg nem javul,
azon töprengsz,
hogy mondják magyarul:
Istenem.

pont

nem érted, miért
nem is kellértened. csak
hidd el: nincs tovább.

vakság

egy idő után
nemcsak előre nem látsz:
visszafele sem.

tori

no one´s picking up the phone
guess it´s me and me
and this little masochist
is ready to confess
all the things that i
never thaught that she could feel and

hey jupiter
nothing´s been the same
so are you gay,
or are you blue,
thaught we both could use a friend to run to

j.a.

kopogtatás nélkül:
így járok immár hozzád.
ismer a fetmény a a falon,
a kávéfolt a csíkos asztalon,
s a néma faliórád.

kopogtatás nélkül,
a hajnal belepirul a tavasz illatéba,
s a patyolat párna
arcom formájára simul.

kopogtatás nélkül -
így jöhetnél hozzám,
lábujjhegyen, óvatos léptekkel.
engedném, lágyan ébreszd fel
álomszuszék orcám.



bedobva egy sötét sarokba,
hadakozva fehér egekkel,
meddő, fályolos szemekkel
alszik józsef attila

szintek

ügyetlen vagyok és túlzottan őszinte -
a bokámon hordom az ezüst nyakláncot,
hiába magyarázod, hogy a nyakamra szántad.

mikor a bőr belepirul egy csókba,
mikor elbújik szeszélyes hajszálaim alatt,
mikor beleborzong egy érintésbe:
a nyakam hazudik

a bokám soha:
a villanás a szelíd délutáni fényben,
a visszafojtott karcolás az araszra nyitott ajtón,
s a halk, ritmusos csörgés, mely távolodó lépteim kíséri:

mind-mind őszinte.

kisfiú

kergetőzöm egy kisfiúval. sőt, inkább kerget egy kisfiú. egyre gyorsabban szaladunk, talpaimat szúrják fűszálak száraz csonkjai. a kisfiú ott szalad már a nyomomban, egyetlen karnyújtásnyira van. dalszövegeket ismételget, egyre hangosabban. már-már ordít, én meg próbálom távol tartani magamtól. megfogom a kezeit, megszorítom - az egész karja forogni kezd körbe-körbe. szaladunk tovább.

félek ettől a kisfiútól.

05.17

álmomban valaki megsíratott, és arra ébredtem, hogy a könnyeim hűvösebbek az arcomnál.

tükör

egymással szemben állunk, mellettünk egy mozgólépcső, körülöttünk morajló embertömeg. beszélgetni próbálunk, de ehelyett tökéletes szinkronizálással egymás szavait ejtjük ki. tükörszimmetria az összes gesztusunk. egyszerűen nem tudunk kilépni ebből a groteszk “beszélgetésből”. akaratunkon kívül mindent megismétlünk, amit a másik tesz.

egy tükrözött kacsintás és egy balkezes integetés után egyszerre hátat fordítunk egymásnak.

maszk

Házibuli, régi ismerősök. Egy nagy bársonykanapén ülünk egy páran, mindenki kérdez tőlem valamit. Válaszolni akarok, de nem tudom megmozdítani a számat. Egyik kérdés másikat követi, de az arcizmaim nem engedelmeskednek. Hallgatok. A többiek meg nem értik, miért.

levendula

amit igazán mélyre elások, az felsír az álmaimban.
tavasszi hajnallá változik és egész nap illatával kísért.

a nevetés és a felejtés könyve

kunderát parafrazálva:

maga az élet nem más, mint egy állandó harc az emberek füleiért - minden párbeszéd arról szól, hogy egymást félbeszakítjuk, megpróbáljuk "überelni" a másik kijelentéseit, tapasztalatait, poénjait. "ez pont olyan, mint...", "ez szakasztott ugy hangzik, mint amikor..."

mi van akkor, ha én hallgatni szeretek?

kettő

1. háborús filmet álmodtam - fekete hadifogoly voltam. megszöktem a fogságból és hegyen-völgyön át hazamenekültem. még mielőtt elérhettem volna a házam rácsozott ablakaiból kikandikáló gyermekeim kezeit, elkapott az ellenség.
ebben a pillanatban a "képernyőn" megjelent az a szó, hogy "FIN" és felgördült a stáblista.

2. nagyapámmal kártyázunk. hirtelen elered az eső és a házból nézzük végig, amint a kertben tanyázó sátras cigányok behúzódnak szekereikbe .

átkok és ébredések

ébredés után:
egy barátságos sziára válaszolok, s végre elkezdünk beszélgetni.
pár percen belül megtörik az átok, az egy évnél is hosszasabb hallgatás.
akcentusok, régiók, közös ismerősök... egy mosoly - nem kell kimondani, mindketten értjük.

félelmetes a tökéletesség. ő meg igencsak emberi.

"Titkom virága"