szintek

ügyetlen vagyok és túlzottan őszinte -
a bokámon hordom az ezüst nyakláncot,
hiába magyarázod, hogy a nyakamra szántad.

mikor a bőr belepirul egy csókba,
mikor elbújik szeszélyes hajszálaim alatt,
mikor beleborzong egy érintésbe:
a nyakam hazudik

a bokám soha:
a villanás a szelíd délutáni fényben,
a visszafojtott karcolás az araszra nyitott ajtón,
s a halk, ritmusos csörgés, mely távolodó lépteim kíséri:

mind-mind őszinte.