j.a.

kopogtatás nélkül:
így járok immár hozzád.
ismer a fetmény a a falon,
a kávéfolt a csíkos asztalon,
s a néma faliórád.

kopogtatás nélkül,
a hajnal belepirul a tavasz illatéba,
s a patyolat párna
arcom formájára simul.

kopogtatás nélkül -
így jöhetnél hozzám,
lábujjhegyen, óvatos léptekkel.
engedném, lágyan ébreszd fel
álomszuszék orcám.



bedobva egy sötét sarokba,
hadakozva fehér egekkel,
meddő, fályolos szemekkel
alszik józsef attila

szintek

ügyetlen vagyok és túlzottan őszinte -
a bokámon hordom az ezüst nyakláncot,
hiába magyarázod, hogy a nyakamra szántad.

mikor a bőr belepirul egy csókba,
mikor elbújik szeszélyes hajszálaim alatt,
mikor beleborzong egy érintésbe:
a nyakam hazudik

a bokám soha:
a villanás a szelíd délutáni fényben,
a visszafojtott karcolás az araszra nyitott ajtón,
s a halk, ritmusos csörgés, mely távolodó lépteim kíséri:

mind-mind őszinte.